Cégünkről

Kedves Érdeklődők, szeretettel köszöntjük faiskolánk honlapján! 

Kiss Csaba vagyok, a faiskola tulajdonosa. A növények szeretete már gyerekkoromban nyilvánvalóvá vált jómagam és a környezetem számára is, így nem volt kérdés, hogy ezt a pályát választom. 1997-ben végeztem Kertész mérnökként es 2000-ben alapítottam meg a céget akkori cégtársammal és 2018 tavaszáig közösen, azóta pedig egy személyben vezetem a céget.

A Faiskola Kecskemét közelében, az 52-es főút mellett közvetlen, a 20-as km táblánál található; mintegy 5 hektár területen termelünk szabadföldi, illetve konténeres termesztésben díszfákat, díszcserjéket. A konténeres nevelés lehetővé teszi, hogy az év bármely időszakában (a fagyos téli napokat leszámítva) ültethessünk fákat.

Célom, hogy a lehető legkorszerűbb technológiával, a legmagasabb minőségi igényeknek is megfelelően valósítsuk meg a termesztést és a Vásárlók kiszolgálását- A növekvő igények kielégítésére ma már számos fajtából kínálunk nagyméretű, kétszer iskolázott díszfákat 5-6 méter magasságig, 20-25cm törzs-körméretig. Számos különlegesség is található kínálatunkban! Díszcserjékből is széles választékot kínálunk, szokványos 30/40cm-es növényektől 150/200 centiméteres növényekig. Törekszünk olyan dísznövényeket termeszteni, melyek megfelelnek az alföldi környezetnek és ellenállnak a nagy hőségnek, jól tűrik a fagyot és a meszes talajt. Ezen felül kiterjedt és régóta működő hazai, illetve nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezem, melynek köszönhetően a nálunk nem termesztett, de a Vásárlók által keresett növényeket is lehetőségünk van beszerezni. Tevékenységünket az elmúlt 17 év tapasztalataira és a Vásárlók visszajelzéseire, igényeire építjük.

Amennyiben Ön viszonteladó vagy kertépítő, kérje nagykereskedelmi árlistánkat növényeinkről!

Szeretettel várjuk Önöket Faiskolánkban!

Kiss Csaba